.

Szállás

SunGarden, négycsillagos szálloda Siófok szívében

Szállodánk Siófok több évtizedes múlttal rendelkező platánfákkal szegélyezett Batthyány utcájában található, ami annak ellenére, hogy szinte egy ugrásra helyezkedik el a város talán legismertebb utcájától; a Petőfi sétánytól, sőt a Balaton partja is mindössze 5-6 perc gyalogszerrel, nyugodt, csendes és persze természeti adottságait tekintve árnyékos.

Nyugalom egy nyüzsgő város közepén

Ez a nyugodtság és természetközelség a SunGarden kapuján belépve is megmarad, amiért a szálloda mesés, gondosan megtervezett kertje a felelős. Fák, bokrok, cserjék, zöld és virágzó növények, míg a szem ellát, a hotelt szinte körülölelő park közepén pedig egy kicsinyke halastó fedezhető fel, tele aranyhalakkal és sokszor a hasukat süttető, sokszor csak a víz alól kikandikáló teknősökkel. Ők a SunGarden állandó lakói, akik szemmel láthatóan élvezik a nyüzsgést és az őket megcsodáló vendégeket.

Apropó, vendégek: párok, családok, barátok minden mennyiségben

A vendégeket tekintve, elmondhatjuk, hogy a SunGarden egy korosztály-független szálloda, ahol a romantikázni vágyó párok, a gyerkőccel kikapcsolódni próbálkozó családok, a lazulni érkező baráti társasok, de még a szeniorok is megtalálják a feltöltődéshez szükséges feltételeket. S hogy hogyan fér meg ennyi korosztály és ennyi különböző életkorban és családi helyzetben lévő vendég egy helyen?

Hatvan szobánkhoz mérten megfelelő méretű wellness részleggel rendelkezünk, élménymedencénk mellett gyerekmedence, pezsgőfürdő, szabadtéri napozómedence, különféle szaunák, relax pihenőtér, wellness szolgáltatások, gyermek- és felnőtt játszószoba, légies és modern étterem, bárok, tágas terek, fedett, valamint szabadtéri sport- és játéklehetőségek, illetve diszkréten jelenlévő munkatársaink teszik lehetővé, hogy akár teltház esetén is mindenki saját magára és a kikapcsolódásra koncentrálhasson.

„Kutyajó” világ

S ha a négylábú kedvenc is annyira a családhoz nőtt, hogy a wellness kiruccanás sem lesz az igazi nélküle, akkor kocsiba be és őt is várjuk szeretettel.

És jöhet az üzlet

A SunGarden-ben egyéni vendégeink mellett hatalmas vendégszeretetünkön túl rengeteg tapasztalattal, különféle gasztronómiai lehetőséggel, vadonatúj termekkel (vagy akár azok használata nélkül), modern felszereléssel várjuk a csapatépítő, jövőt tervező cégek munkatársait, de akár a száz főt meghaladó konferenciát szervező partnereket is, amennyiben a megszokott rendezvényeken és eseményeken túl valami másra, valami újra vágynak.

Ha pedig egyéni vendégként, mégis csapatban érkeznének hozzánk valami jeles esemény (esküvő, évforduló…) alkalmából, arra is találunk remek megoldást, amivel a nagy nap tökéletessé válhat.

 

SunGarden Wellness & Family Hotel

8600 Siófok, Batthyány utca 24.
GPS: É46.90897 K18.05412

Telefon: +36 84 312 422
Mobil: +36 30 192 5869
E-mail: reservation@hotelsungarden.hu

Kompozit képzés:
Kompozit képzés 2023/II.